2011

Recski kényszermunkatábor emlékműve

Recski kényszermunkatábor emlékműve

A szovjet Gulág-táborok mintájára szervezett táborban, a bírósági ítélet nélkül idedeportált mintegy 1500 fogvatartottat, minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan a kőbányában. A rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették. Mivel a táborból senki sem szabadulhatott, létét sikerült teljesen titokban tartani. Sztálin halála (1953.) után, a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre a többi internálótáborral együtt a recski tábort is megszüntette. Az épületeket, tornyokat és kerítéseket ezután ledózerolták, és lényegében semmi nem maradt meg belőlük. A tábor helyét a rendszerváltás után sikerült beazonosítani, egy-két épületet pedig visszaállítottak az eredeti állapotba - a túlélők elbeszélése, illetve a meglévő fényképek alapján. A táborban meghaltak és meggyilkoltak tömegsírját a mai napig nem sikerült megtalálni. (Wikipedia)


 

 

39(44)

Dorci és Zoo fotói

Levél nekünk
Created with Web Picture Creator 1.8